Prototípusok forgatása az Origo Film Studióban
Stábunknak mozgalmas hetei voltak: leforgattuk az ITS prototípusait a fóti Origo Film Stúdióban, ahol a Dűne című film is készült.
Ehhez több, mint negyven tehetséges és lelkiismeretes ember kemény munkájára volt szükség: írók, színészek, operatőrök, produkciós menedzserek, jelmeztervezők, hangmérnökök, állatidomárok, castingosok, étkeztetők és asszisztensek dolgoztak azon, hogy végre életre kelthessük azt a világot, amin hónapok óta dolgoztunk.
Fotó: Vincze Máté
A történelem, ha láthatatlan, feledésbe merül
A forgatáson velünk volt Sipos Vera színész-rendező is, aki Margitot, az elegáns és méltóságteljes megjelenésű, szeretetteljesen szigorú anyát alakítja, aki összehangolja a mentőakciók logisztikáját. Karakterét valódi személy ihlette: Einzig Margit embermentő munkáját emléktábla is őrzi a Csányi és a Király utca sarkán. Bár újságcikkekben gyakran csak „Vanczák Béla felesége”-ként hivatkoznak rá, úgy tudjuk, valójában elsősorban hozzá és lányához kötődik több mint nyolcvan zsidó üldözött bújtatása a Vanczák Lakatosüzemben.
Sipos Verát a Vanczák-műhelytől néhány háznyira működő Gólem Színház társulatából választottuk ki, akikkel szoros együttműködést tervezünk a projekt megvalósítása során.
„A teljesen újszerű forma fogott meg benne. Hogy a fejlődő interaktív filmes-videojátékos technikákat olyan célra használja, ami még közelebb hoz történeteket, eseményeket a nézőhöz, aki ezáltal szinte saját bőrén keresztül érzékelheti azok súlyát, ismerhet meg helyzeteket, korokat, embereket, szituációkat. Színészileg is kihívásnak éreztem, mert sosem volt még részem ilyesmiben” – mondja, amikor arról kérdezzük, miért vállalta el a felkérésünket.
„Az elsődleges érzés, amit hazavittem magammal az volt, hogy szívesen csináltam volna tovább. Magamban pedig arra jutottam, hogy nem kell félnünk az új technológiáktól; az embert, a színészt nem helyettesíti semmi, tőlünk, hús-vér emberektől válik igazán immerzívvé a műfaj. A képzeletünk teremt meg mindent, ebbe tudunk kapaszkodni. Van ebben valami nagyon ősi.”
Sipos Vera az Origo Filmstúdióban. Fotó: Vincze Máté
Az If These Streets forgatása Magyarország eddigi legnagyobb volumetrikus forgatása volt, ahol egy speciális kamerával nemcsak képet, hanem mélységet (!) is rögzítettünk. A színészek így az utcán sétálva háromdimenziós hologramként jelennek majd meg.
Nem beszélünk róla eleget – vagy nem úgy, ahogy kéne
A gyerekszínészként ismertté vált, a Krétakör médiaművészeként, a Partizán zeneszerzőjeként és az Oscar-díjas Saul fiában is felbukkanó Fancsikai Péter kiszámíthatatlan lelki alkatú nyilast és embermentő álnyilast egyaránt alakít. Szerinte bár „sok film és művészeti alkotás született már a holokausztról, ilyen korszerű technológiát használó audiovizuális alkotás talán még sosem”. „Sokszor hallani, hogy »minek még« egy újabb mű a holokausztról. Sajnos sok minden történik ma is a világban, ami ennek az ellenkezőjére mutat: arra, hogy még mindig nem beszéltünk róla eleget” – mondja.
„Ez a globális kép. De lokálisan is fontos, hogy ma a pesti éjszakai élet és a turizmus központjának tekintett bulinegyed történelmi gyökereit is megismerjük. Bevallom, én magam sem emlékeztem, hogy az egykori gettó határai jelezve vannak a Klauzál tér körüli utcák járdáiba süllyesztett kőlapokkal és rézcsíkokkal, amit Szász Barna (a projekt ötletgazdája és fő alkotója) mutatott meg.”
Fancsikai Péter (jobbra) nyilast és embermentő álnyilast egyaránt alakít. Fotó: Vincze Máté
A szerepéről azt mondja: „Játszottam már színészként SS-tiszteket, koncentrációs táborban kápót is. Valódi nyilast játszani mégis meglepően nehéz érzés volt: míg egy SS-katona esetében megvan az eltávolodás lehetősége – ha egy idegen ország idegen katonájának bőrébe, egyenruhájába bújik az ember, az adhat egyfajta távolságot –, egy nyilas szerepében óhatatlanul feltör a gondolat, hogy mégis hogyan volt lehetséges, hogy egy ember egy másik emberre, honfitársára (sokszor önkéntes alapon) fegyvert fogjon.”
Számára „a kegyetlenkedések és gyilkosságok borzalmát tovább fokozza a közelmúltunk emlékezet-politikája, ami sokszor az elkövetőknek állít emléket, vagy relativizálja a kollaboráció mértékét és súlyát. Ez ellen szerintem érdemes küzdeni: ez a projekt is elősegítheti a történelemhamisítástól mentes emlékezést.”
Mentett kisfiút játszó gyerekszínészünk, Kaltenecker Lionel és Tobai Botond art director a gettópalánkon. Fotó: Vincze Máté
